 |
|
 |
|
 |
 |
 |
 |
|
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
|
|
 |
|
 |
|

|
 |
A Nyugat-magyarországi Egyetem Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Kara örömmel tesz eleget annak a hagyománynak, hogy volt hallgatóit jubileumi díszoklevéllel tünteti ki.
A felsőoktatási intézmény vezetője - a szervezeti és működési szabályzatában meghatározott feltételek szerint - arany, gyémánt, vas, rubin illetve gránit díszoklevelet adományozhat annak, aki ötven, hatvan, hatvanöt vagy hetven éve szerezte meg az oklevelét a felsőoktatási intézményben, és életpályája alapján közmegbecsülésre méltó.
Egyetemünk minden évben ünnepélyes keretek között, koraősszel adja át az 50 (arany), 60 (gyémánt), 65 (vas), 70 (rubin), 75 (gránit) éve végzett egykori hallgatóinak az őket megillető jubileumi díszoklevelet.
Kérjük ezért azokat a mérnököket, akik diplomájukat a Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Kar jogelődjénél,
1935-ben 1940-ben 1945-ben 1950-ben 1960-ban
szerezték meg, hogy
- az oldal alján található linkről letölthető adatlapot, - egy részletes szakmai önéletrajzot, - a díszoklevél átadásakor felolvasásra kerülő 10 soros önéletrajz kivonatot, - valamint az oklevél fénymásolatát 2010. április 16-ig a Tanulmányi Osztályra borítékban elküldeni szíveskedjenek.
Cím: Nyugat-magyarországi Egyetem Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Kar 9200, Mosonmagyaróvár Vár 2. (A borítékra kérjük ráírni: Díszoklevél)
Amennyiben lehetőségük van, a gyorsabb adatfeldolgozás érdekében kérjük, hogy az adatlapot, az önéletrajzokat és az oklevél elektronikus másolatát elektronikus levélben is! küldjék el a mneokata@gmail.com címre.
Ügyintéző: Miholicsné Orbán Katalin PR-munkatárs Telefonszám: 06-96-566-712
A jubileumi díszoklevelek átadására előre láthatóan szeptember 3-án 9 órakor, a Tanévnyitó napján kerül sor.
Elektronikusan kitölthető ADATLAP letöltése itt Elektronikusan kitölthető RÉSZLETES SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ letöltése itt Elektronikusan kitölthető RÖVID SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ letöltése itt
Kézírással kitölthető ADATLAP letöltése itt Kézírással kitölthető RÉSZLETES SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ letöltése itt Kézírással kitölthető RÖVID SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ letöltése itt
 |
|
|
|
 |
|
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
|
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |